A szó klasszikus értelmében tényleg nem az, hiszen hátterében nem áll semmilyen fertőző kórokozó ágens, de bizonyított, hogy azoknál, akiknek környezetében több elhízott ember él, megnő az elhízás kialakulásának veszélye. Amerikai
felmérések szerint ez a kockázat 60 százalékkal emelkedik, ha egy közeli
barátról vagy ismerősről van szó. Ezen adatok ismeretében a vizsgálatot
végzők joggal nevezték az elhízást "szociális fertőző betegség"-nek. Ez a veszély abban áll, hogy az étteremben az előre kiporciózott adagokat hajlamos az ember elfogyasztani, valamint az is jellemző, hogy ezek az összejövetelek általában az esti órákban zajlanak, pedig éppen ebben az időszakban tanácsosabb mérsékelni a kalóriák bevitelét. Mi a megoldás? Ha valaki magára ismer a fentiek elolvasása után, annak azért nem kell lemondania a baráti összejövetelekről. Egyszerű megoldást jelent a helyes ételválasztás. Könnyű salátákat, párolt baromfihúsokat, inkább halat javaslunk vacsorára, az elfogyasztott folyadék pedig lehetőleg víz legyen. A rágcsálnivalók ne ízfokozókkal dúsított chipsekből, édességekből, olajos magvakból álljanak, helyette friss ropogós zöldségeket fogyasszunk. Hagyjunk az étkezésre bőségesen időt, a jóllakottság érzéséhez minimum 30 percre van szükség. Az étkezésen kívül a sport is kiváló közösségformáló, ráadásul egészséges időtöltés. FORRÁS: www.webbeteg.hu Ha
honlapunkról a barátait |
||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||