Mi
a TOFU ? |
A szójatermékek egyik fajtája
Szójatermékek
A szójabab vadnövényként szerepel az 5000 évvel ezelőtti kínai írásokban. Évszázadok
kellettek, hogy elnyerje méltó helyét a konyhában. A távol keleten a japán konyhakertekben
nőtt először, és nemsokára a fő táplálékuk közé került. Ők a föld húsának, vagy
csontnélküli húsnak is nevezik ezt a növényt. A XVIII. században egy német botanikus
Japánból visszatérve magával hozta a csodanövényt, de ismét kellett száz év,
hogy élelmiszerként terjedjen el Európában.
Maga a növény hasonlatos a bokros babbal, egy-egy fajtája akár két méter magasra
is megnő. A termése hüvelyes, akárcsak a bab. Megközelítőleg 500 fajtát ismernek
belőle, zöld, piros, barna színben, és több méretben. Élettani szempontból az
emberi szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagokat igen kedvező összetételben
tartalmazza, a legértékesebb fehérjeforrások között sorolják. A szójafehérje
aminosav összetétele a legkedvezőbb a növényi fehérjék között, benne az összes
esszenciális aminosav megtalálható! A
szénhidráttartalma alacsony, keményítőt pedig nem tartalmaz. Nyersen fogyasztva
mérgező lehet, épp úgy, mint a többi babféle, hiszen tripszininhibitort tartalmaz.
Ezt viszont a főzés, hőkezelés ártalmatlanná teszi. A szója fogyasztása bármilyen
formában, kedvező hatással van a zsír és cukor anyagcseréjére, jó hatással van
a bélműködésre, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását akadályozhatja.
Korábban, míg önmagában szójatermékeket nem lehetett kapni, az élelmiszerek
közül a csokik, a gyerektápszerek a pékáruk és a konzervlevesek tartalmaztak
szóját, szójalecitin formájában. Aztán elérkezett az idő, hogy a szója elnyerje
méltó helyét nálunk is a táplálkozásban. Sokan - helytelenül - húshelyettesítőként
alkalmazzák, ám inkább értékes étrend-kiegészítőként alkalmazva válik kifejezetten
nélkülözhetetlenné a reformkonyhában.
|
A kínai, japán és koreai
konyha ínyencségei közé tartozik a tofu. Ez a szójatej fehérjéinek kivonásával
és összepréselésével nyert túró és sajt. Semleges aromája és állaga kiválóan
alkalmassá teszi bármiféle étel ízesítésére, illetve köretek készítésére. Lehet
sós, vagy édes, akár desszertet is készíthetünk belőle. Egészségvédő gyógyító
hatását már régóta ismerik. Könnyen emészthető, kis energiatartalmú, 35-38%
fehérjét tartalmaz. Ásványokban (vas, foszfor, kalcium, kálium) és vitaminokban
(E és B1, B2, B3) gazdag, koleszterinmentes élelem. Idősek, betegek kisgyermekek
egyaránt fogyaszthatják.
A távol keleten sokfajta betegséget orvosolnak vele, többek közt az érelmeszesedést,
keringési zavarokat. Csontritkulásban és tej allergiában szenvedok részére fogyasztása
különösen ajánlott. Igen könnyen emészthető. Idosek, betegek, kisgyermekek egyaránt
fogyaszthatják. Bármelyik évszakban fogyasztható, de sokat enni nem lehet belőle,
mert gyorsan eljön a telítettség érzése.
Tofu omlett
Tofu kolbász
Szójacsíra
A szójacsíra a keleti emberek szerint az életerőt hordozó mag. Az állati és
növényvilágban egyaránt az új élet kezdetét jelképezi. A mag csírázásakor
különböző kémiai folyamatok, átalakulások hatására többféle vitamin keletkezik:
B-, C-, A-, E- és K-vitamin. A szója csíráztatott magja egyike a legjelentősebb,
növényi eredetű B12 vitaminforrásnak. A tél közeledtével egyre kevesebb
a C-vitaminban gazdag zöldség, gyümölcs, így igen értékes eledelnek bizonyul
ez a fajta csírazöldség. Természetesen ínyencségnek is kiválóan alkalmas, készülhet
belőle saláta, vagy akár kínai-köret.
Szójaliszt
Vigyázat, csak az állaga liszt, de másképp kell felhasználni, mint a gabonaliszteket!
Sokkal több vízre van szükség a nagyobb vízfelvevő-képessége miatt. Nem tartalmaz
sem keményítőt, sem sikért, ezért tésztakészítés alkalmával búzaliszttel kell
keverni! Tetszőleges mennyiségű szójaliszt használható fel minden tésztába,
tésztás ételbe, így biológiailag értékesebb étellel kínálhatjuk családunkat.
Két fajtája ismeretes, a nagyobb olajtartalmú ún. teljes szójaliszt, amely hőkezelt
teljes szójabab őrlésével készül, s főként édes ételek készítésére alkalmas.
A másik a zsírszegény szójaliszt, melyet főzéshez is használhatunk.
Szójaolaj
A sajtolással nyert szójatermék szinte a legismertebb és a leggyakrabban használt
a többi szójából előállított termék közül. A növényi olajok közül a világ termelését
tekintve az elsők közé került, több féle minőségben kapható. A legismertebb
változata az étkezési, az asztali és a delikát szójaolaj. Salátákhoz kiváló,
de sütéshez, édességek készítéséhez is felhasználható.
Szójás félkész ételek
A hústermékekhez hasonlatos szójából készült termékek nagy előnye, hogy nem
tartalmaznak koleszterint. Jól tálalhatók, minőségüket 6-9 hónapig is megőrzik.
Igen változatosan, gyorsan elkészíthetőek, igény szerint hússal is keverhetők.
Nincs főzési, sütési veszteség, kiadósak és laktatóak.
Túrós-almás- szójás szelet
Az egész tojásokat a cukorral
és vízzel habverővel sűrűre felverjük. Aztán könnyedén belekeverjük az áttört
túrót, a szója- és daráslisztet meg a kis kockára vágott almát. A tepsit bezsírozzuk,
meghintjük liszttel, egyenletesen beleöntjük a tésztát, és meleg sütőbe téve
lassan megsütjük. A megsült és hideg tésztát bevonjuk kakaós mázzal, majd szeletekre
vágjuk.
Kakaós máz: egy kisebb lábosba beletesszük a vajat, vagy margarint, beleöntjük
a porcukrot, kakaót, keményítőlisztet, tejet, és folytonos keverés közben sűrűre
főzzük.
A szójafehérje esszenciális
aminosavai
(Bódis-Kralovánszky, 1988)
| Aminosavak | Aminosavtartalom % | Aminosavak | Aminosavtartalom % |
| Cisztin | 0,22 - 0,59 | Fenilalanin | 1,86 - 2,07 |
| Izoleucin | 1,76 - 1,90 | Treonin | 1,61 - 1,73 |
| Leucin | 2,88 - 3,24 | Triptofán | 0,10 - 0,48 |
| Lizin | 2,30 - 2,56 | Tirozin | 1,45 - 1,56 |
| Metionin | 0,58 - 0,69 | Valin | 1,97 - 2,08 |
A szójabab fontosabb
beltartalmi anyagai
(Bódis-Kralovánszky, 1988)
| Beltartalmi értékek | Mennyiségek (g/100g) |
| Nyers fehérje | 36,8 - 41,0 |
| Olaj | 18,0 - 22,0 |
| Rost | 3,9 - 5,7 |
| Szénhidrátok | 14,7 - 18,3 |
| Víz | 7,5 - 10,1 |
Aminosavak: a szervezet működéséhez elengedhetetlen mind a 22 aminosav, annak ellenére, hogy a szervezet maga csak 14 félét képes előállítani fehérjéből, zsiradékból és szénhidrátból.
Lecitin: az agy egyharmada és az idegrendszer egyéb részeinek egyötöde lecitinböl áll. A lecitin veszi fel és továbbítja az idegi impulzusokat (elektromos impulzusokat), nélkülük lanyhul a test aktivitása.
Zsiradék: a szójaolajat a szervezet nem raktározza, hanem a napi regenerálásnál használja fel, így túlsúlyosok számára is ajánlható.
Réz: segít az emésztésben és a vas hemoglobinná való átalakításában. A rézhiány anémiához vezethet, légzészavarokat és általános fáradtságot okoz.
Vas: segít a temperálásban és a légzésben - oxigénfelvételnél, stb.
Kalcium: segít a csontváz és a fogazat felépítésében. Állatkísérletek bizonyítják a szexuális aktivitásra gyakorolt jótékony hatását.
Kolin: a lecitin egyik legfontosabb építőeleme. Lebontja a zsírokat az erekben, a szívben és a májban, valamint a csípőn.
Inositol:
segít a normál szívműködésben és a zsírlebontásban.
Forrás: www.lefogyni.hu
| | |||||||
| Aktualitások | KAPCSOLAT | ||||||
|
| Minden
jog fenntartva! © KAJÁRIKNÉ KOVÁCS Katalin és KAJÁRIK Béla - Független
HERBALIFE tanácsadók. 2003 - 2006 | ||||||